Rólam

  Hogy ki vagyok én? Sok minden voltam már az életben: bátor és cserfes kislány, rendíthetetlen kisiskolás, kiközösített gimnazista, álmodozó kamasz, feketébenjárólilahajú lázadó, lelkes színészpalánta, kicsapott és kitüntetett diák, küzdő lélek, szerelmes ifjonc, megtört és hitevesztett ember, boldog feleség, szerető anya, robotoló beosztott, határozott vezető, fáradt családanya, gyászoló gyermek, a céljaiért harcoló ember .... Ki vagyok én? Mi a célom az életben? Merre visz az utam? Mikor szabadulok meg már végre a félelmeimtől? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben nap mint nap, amikor 35 évesen végre úgy döntöttem, hogy megengedem magamnak, hogy foglalkozzam végre a vágyaimmal és rátaláljak a már rég áhított hivatásomra.

  Bagossy-Váczi Judit vagyok, az ELTE-n végeztem magyar nyelv és irodalom tanár és bölcsész képzést. Innen egyenes út vezetett a nyelvészeti doktori képzéshez. Egyetemi éveim óta foglalkoztatott a kommunikáció mélysége és minőségének hatása. Több évig foglalkoztam politikai meggyőzéssel és médiamanipulációval. Szakmai pályafutásom egyik meghatározó része volt a bankszektorban eltöltött 10 év, ahol középvezetőként alkalmam volt nyomon követni kommunikációs döntéseink súlyát és azok hatásait. Mindeközben rám talált a Szerelem, majd a házasság és végül a gyerekek. Friss anyaként úgy gondoltam, hogy 1 év után újra csatasorba állok, és folytatom a munkám. Nem így lett. A gyerekek mellett eltöltött idő alatt kellőképpen messzire kerültem a mindennapos mókuskerék világától. Napról napra tisztult bennem a kép. Ekkor döntöttem úgy, hogy beiratkozom egy coach képzésre, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok. Ez annak az útkeresésnek a része volt, melynek során próbáltam újra megtalálni önmagam, visszatalálni ahhoz a pozitív és rendíthetetlen énemhez, amely sokáig nem ismert lehetetlent és akadályt. Bíztam benne, hogy a coaching hozzásegít önmagam jobb megismeréséhez, ahhoz, hogy életemet ismét tudatosabban élhessem. 

Mit kaptam útközben? Egy hibátlanul megtisztított tükröt: álcáktól, sablonoktól és hiedelmektől mentes énképet. 

Hogy könnyű volt -e? Meglátni igen. Elfogadni kevésbé. De erről szól a változás. Hát, ez lennék én. Egy tökéletesen tökéletlen boldog ember. Hálás vagyok az útért, amit eddig megtettem; a megállókért, amik sebességváltásra hívtak; a mellékutakért, amik mindig tanítottak valamire; a kereszteződésekért, amik elgondolkodtattak, a zsákutcákért, amik visszafordítottak; az emelkedőkért, amik küzdelemre hívtak, a lejtőkért, amik repítettek (...)

És milyen a Te utad? Nézzük meg együtt.